Az együtt- vagy különalvásról nagyon különböző véleményekkel találkozhatunk, és sok elképzelés él arról is, hogy melyik mit jelent a gyerek fejlődése szempontjából. Gyakran hallhatjuk például, hogy a különalvás önállóbbá teszi a gyereket, míg az együttalvás erősíti a kötődést.
Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy koronként és kultúránként nagyon különböző lehet, mit tartunk természetesnek a gyerekek alvásával kapcsolatban. És az sem baj, ha végül nem úgy alszunk, ahogy a gyerekünk születése előtt elképzeltük. Nem baj, ha külön alszik, és az sem, ha együtt alszunk vele. Csecsemőkorban azonban fontos figyelembe venni a biztonságos alvásra vonatkozó ajánlásokat, amelyekről lejjebb még szó lesz.
Tényleg önállóbb lesz, ha külön alszik?
„Ha megtanul egyedül aludni, önállóbb lesz”, „jobb, ha minél előbb megtanul egyedül aludni” – sokszor találkozunk szülőként ezekkel a gondolatokkal, amikor felmerül, hol aludjon a kisbaba vagy a kisgyerek. Pedig nincs bizonyíték arra, hogy egy gyerek attól válna önállóbbá, hogy egyedül alszik.
Az önállóság nem attól kezd kialakulni, hogy a gyerek egyedül alszik. Sok apró tapasztalatból épül fel: amikor maga próbál meg valamit, amikor felfedezi a környezetét, amikor megtapasztalja, hogy egyre több mindenre képes. Ehhez pedig éppen az ad jó alapot, ha van egy biztonságos kapcsolat, ahová vissza lehet térni, és ahonnan újra neki lehet indulni a világ felfedezésének. Így aztán nincs olyan alvási hely, amely önmagában „önállóbbá” tenne egy gyereket.
Befolyásolja a kötődést, hogy együtt vagy külön alszunk?
Az együttalvásról gyakran hallani, hogy jót tesz a kötődésnek, míg a különalvás eltávolíthatja a gyereket a szüleitől. A kötődés azonban nem azon múlik, hogy egy baba hol alszik. Attól, hogy együtt alszunk vele, nem lesz biztonságosabb a kötődése, és attól sem sérül, ha külön alszik.
A kötődés szempontjából sokkal inkább az számít, mi történik a kapcsolatban: mennyire vesszük észre a baba jelzéseit, hogyan értelmezzük őket, és hogyan tudunk válaszolni a szükségleteire. Ez persze nem mindig egyszerű. Befolyásolhatja, mennyire vagyunk fáradtak, milyen nehézségekkel küzdünk éppen, és az is, mennyi segítséget kapunk a környezetünktől.
Ezt nevezzük szülői szenzitivitásnak: annak a képességét, hogy észrevegyük és értelmezzük a gyerek jelzéseit, és megfelelő időben, megfelelő módon reagáljunk rájuk. Ebben sok egyéni, kapcsolati és kulturális tényező játszik szerepet. Lehet egy szülő érzékenyen válaszkész akkor is, ha a gyereke külön alszik, és az együttalvás sem jelent önmagában biztonságos kötődést vagy szorosabb kapcsolatot.
Mire figyeljünk, ha együtt alszunk a babával?
A biztonságos csecsemőalvással kapcsolatban több szakmai szervezet is megfogalmazott ajánlásokat, amelyek célja az alvással összefüggő kockázatok csökkentése. Ilyen ajánlásokat tett közzé például az American Academy of Pediatrics, valamint a brit National Health Service és a Lullaby Trust. Ezek szerint csecsemőkorban a legbiztonságosabb megoldás, ha a baba a szülőkkel egy szobában, de különálló, kemény és sík alvófelületen alszik. Mivel azonban sok családban úgy alakul, hogy a baba a szülői ágyban alszik, fontos tudni, mire érdemes ilyenkor különösen figyelni.
Ha a baba a szülői ágyban alszik:
- mindig a hátára fektessük;
- az alvófelület legyen kemény, sík és egybefüggő, és ne legyenek olyan rések, amelyekbe a baba beszorulhat;
- a baba környezetében ne legyen párna, vastag takaró, paplan, plüssállat vagy más puha tárgy;
- ügyeljünk arra, hogy a baba ne melegedjen túl, és a szoba se legyen túl meleg;
- ne legyen lehetősége leesni az ágyról vagy beszorulni az ágy és a fal, illetve más bútor közé;
- ne legyen másik gyerek vagy háziállat a baba mellett az ágyban;
- ne hagyjuk a babát egyedül felnőttágyon;
- kanapén vagy fotelben soha ne aludjunk el a babával;
- ne aludjunk egy ágyban a babával, ha valamelyik szülő dohányzik, alkoholt fogyasztott, drogot használt, vagy olyan gyógyszert vett be, amely álmosságot okoz vagy csökkenti az éberséget;
- különösen fontos kerülni az egy ágyban alvást, ha a baba koraszülött vagy alacsony születési súllyal született.
Miért kereshetik a gyerekek éjszaka a szüleik közelségét?
Ennek egyik lehetséges magyarázata evolúciós eredetű. Az emberi fejlődés történetének nagy részében a kisgyerekek más emberek közelében aludtak, így a közelség a biztonsággal is összekapcsolódhatott.
Ma természetesen egészen más körülmények között élünk, de a közelség iránti igény nem tűnt el. Ráadásul ebben is nagy különbségek lehetnek a gyerekek között, ahogyan a felnőttek között is. Van, akinek elég, ha tudja, hogy a szülő a közelben van, másnak segít, ha a testvérével vagy a kedvenc plüssállatával alszik, és van olyan kisgyerek is, aki több testi közelséget igényel ahhoz, hogy nyugodtan el- vagy vissza tudjon aludni.
Éntudat, fantázia és közelségigény
A második életév során sok minden változik abban, ahogyan a kisgyerek önmagát és a körülötte lévő világot érzékeli. Egyre inkább kezdi megérteni, hogy ő különálló személy, saját akarattal, érzésekkel és vágyakkal. Ennek a mindennapokban is egyre több jelét látjuk: határozottabban mutatja, mit szeretne és mit nem, és idővel saját magáról is egyes szám első személyben kezd beszélni.
De hogy jön mindez az alváshoz? Az éjszakai rövid ébredések ebben az életkorban is teljesen természetesek. Ahogy azonban a kisgyerek számára egyre világosabbá válik, hogy ő és a szülei különálló személyek, az egyedüllétet is másképp élheti meg. Éjszaka felébredve észreveheti, hogy anya vagy apa nincs mellette, és ilyenkor érthető módon vágyhat a közelségükre.
És ebben az életkorban már nemcsak vágyik erre a közelségre, hanem sokszor meg is tudja keresni. Ki tud mászni az ágyából, egyre ügyesebben eligazodik a lakásban, és egyszer csak ott áll a szülők ágya mellett – vagy mire felébredünk, már be is bújt közénk.
Ahogy nő, a gyerek fantáziája is egyre gazdagabbá válik. Lehet fantáziabarátja, akivel beszélget, játszik, akinek esetleg meg kell teríteni az asztalnál, vagy akivel még a csokit is meg kell osztani. De ugyanez a fantázia néha ijesztő dolgokat is teremthet.
A sötétben könnyen odaképzelhet valamit az ágy alá vagy a szekrény mögé, és egy-egy ismeretlen nesz is félelmetes lehet. A gyerek számára ez a félelem nagyon is valóságos, hiába tudjuk mi, hogy valójában nincs szörny a szobában. Éppen ezért nem mindig segít, ha azt mondjuk, hogy „nincsenek is szörnyek”. Sokszor többet ér, ha megnyugtatjuk, megöleljük, vagy egyszerűen csak ott vagyunk mellette egy kicsit. Ilyenkor érthető az is, ha éjszaka jobban vágyik a szülei közelségére.
Amikor éjszaka több közelségre van szükség
A kisbaba már nagyon korán különbséget tesz az ismerős és kevésbé ismerős emberek között, és az első életév során egyre határozottabban kirajzolódnak a kötődési kapcsolatai. Általában van egy vagy néhány olyan személy, akinek a közelségét különösen keresi, ha fáradt, megijed, fáj valamije vagy vigasztalásra van szüksége.
Ahogy nő, fokozatosan egyre hosszabb időt tud eltölteni a szülei nélkül is. Hogy ez mikor és milyen könnyen történik, gyerekenként nagyon különböző. Van, aki könnyebben alkalmazkodik egy új helyzethez, másnak több időre és több támogatásra van szüksége.
Mindez az éjszakákra is hatással lehet. A bölcsődei vagy óvodai beszoktatás, az egyik szülő távolléte, költözés, betegség vagy egy nehezebb családi időszak után előfordulhat, hogy a kisgyerek éjszaka is jobban keresi a szülei közelségét. Néha még a nagyobb, régóta külön alvó gyerekek is újra bebújnak a szülői ágyba egy rossz álom után vagy egy olyan időszakban, amikor több közelségre és megnyugtatásra van szükségük.
Ha a kisgyerek külön alszik, ezekben az időszakokban előfordulhat, hogy éjszaka gyakrabban igényli a szülő jelenlétét. Ilyenkor lehet, hogy többször át kell menni hozzá, tovább kell mellette maradni, amíg visszaalszik, vagy egy időre megint az együttalvás lesz a könnyebb megoldás.
Együtt- vagy különalvás neurodivergens gyerekeknél
A neurodivergens gyerekek között is nagy különbségek lehetnek abban, hogy kinek milyen alvási környezetre van szüksége. Van, akit megnyugtat egy másik ember közelsége, más viszont könnyebben alszik el egyedül, kevesebb inger mellett. Az is előfordulhat, hogy egy gyerek hosszabb ideig igényli a szülő közelségét éjszaka, míg másnak éppen a saját alvóhely nyugalma fontos. Az együtt- vagy különalvásnál ezért – a biztonságos alvásra vonatkozó ajánlások mellett – azt is érdemes figyelembe venni, mire van szüksége a gyereknek, és mi működik jól a család számára.
Mikor segíthet a szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció?
Néha nem is az a legnehezebb kérdés, hogy együtt vagy külön aludjon-e a család, hanem az, hogy hogyan lehetne végre úgy aludni, hogy az mindenkinek egy kicsit könnyebb legyen. Ha az elalvások egyre hosszabbak, sok az éjszakai ébredés, vagy úgy érezzük, hogy már mindent kipróbáltunk, mégsem találjuk azt, ami működik, érdemes lehet segítséget kérni.
A szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció során együtt próbáljuk megérteni, mi történik az alvás körül, mire lehet szüksége a kisgyereknek, és mi segíthet abban, hogy az alvás körüli helyzetek kevésbé legyenek megterhelők. Nem egy minden családra érvényes megoldást keresünk, hanem olyat, ami a kisbaba vagy a kisgyerek szükségleteihez és a család mindennapjaihoz is illeszkedik.


